Véleménynyilvánítás szabadsága

Manapság Európa jelentős részén szabadon elmondhatjuk véleményünket. Nem számít, hogy a Twitteren, az Instagramon vagy a Facebookon tesszük ezt, vagy a barátainkkal vitatjuk meg politikai nézeteinket egy kávéházban, véleményünket szabadon kinyilváníthatjuk. A zárt ajtók mögött lezajlott beszélgetések titokban
maradnak, de lehetőségünk van bármit a világ elé tárni, függetlenül attól, hogy melyik pártot támogatjuk vagy miben hiszünk.

Ezzel a szabadsággal nem mindig rendelkezünk. Míg a Szovjetunióban kommunista uralom volt, brutális követkeményekkel járt, ha valaki nem megfelelő dolgokat mondott a nem megfelelő személynek, vagy
kormányellenes nézeteket vallott – még akkor is, ha ez nem nyilvánosan tette.

A rendszert kritizálókat a Szovjet Büntető Törvénykönyv rendelkezési szerint száműzésre, elmegyógyintézeti kezelésre vagy kényszermunkára ítélték.

A szabad véleménynyilvánítás szigorú ellenőrzését a történelem legtolakodóbb állami hírszerzési rendszere végezte. A kelet-német titkosrendőrség, a Stasi, a kormányellenes vélemények elterjedésük előtti felkutatására és megszüntetésére kiterjedt kémkedési akciókat vezetett. Az otthonoktól a munkahelyeken át a
metróállomásokig: a Stasi mindenhol jelen volt, ahol információt gyűjthetett.

Nem létezett olyan, akár barátok vagy családtagok között zajló magánbeszélgetés, amiről az állam ne szerzett volna tudomást. A Stasi ezeket az információkat az emberekről vezetett rendkívül részletes és személyes akták
nyilvántartására használta – az átlagpolgáról a lázadó punkig mindenkiről. Az adatok a világ egyik legnagyobb, magánjellegű információkat tartalmazó adatbázisába kerültek. A Stasi Irattárában több, mint 111 km hosszú aktasor található, melyeket a pékektől a bankárokig, a költőktől a gyerekorvosig mindenkiről vezettek.

Ott, ahol attól is félni kellett, hogy egy beszélgetés során mit mond az ember, a rendszer elleni nyilvános tiltakozások még inkább tilosak voltak. 1968-ban nyolc, gondolkodásában eltérő személy békés, ülő demonstrációt kezdett a moszkvai Vörös téren. A tiltakozás, amit ma a Vörös téri demonstrációként ismerünk,
Csehszlovákia szovjet megszállása ellen szólt. Pecekkel a demonstráció kezdete után, a nyolc tiltakozó közül hetet megtámadtak, brutálisan megvertek és a KGB – a szovjet titkosrendőrség – autóiba kényszerítettek. A nyolc résztvevő közül, a tiltakozásban való részvételük miatt, többen börtönbe kerültek.

Mivel tiltakozni nem áll jogukban, az emberek más, extrém módjait választották elégedetlenségük kifejezésének így hívva fel a figyelmet magukra. Voltak olyan szovjet polgárok, akik radikális tiltakozásuk jelekén szó szerint még tűzbe is mentek. Jan Palach diák, Ryszard Siwiec lengyel könyvelő, Evžen Plocek cseh szerszámkészítő, Romas Kalanta litván középiskolai diák és Oleksa Hirnyk ukrán mérnök mind halálra égették magukat.

A rendszert kritizálókat a Szovjet Büntető Törvénykönyv rendelkezési szerint száműzésre, elmegyógyintézeti kezelésre vagy kényszermunkára ítélték.

Hogy az eltérő vélemények ne terjedhessenek tovább, a szigorú ellenőrzés alatt működő állami média legtöbbször nem is tudósított a lázadásokról és tiltakozásokról. A legtöbben nem is értesültek a tiltakozásokról, hacsak informális hírcsatornákon nem jutott el hozzájuk a hír.

Kissé ironikus, hogy a szovjet rendszert végül, egy korábban soha nem látott mértékű tömeges tiltakozások és lázadások sorozata döntötte meg. 1989. augusztus 23-án, a Balti-államokban – Lettországban, Litvániában és Észtországban – közel kétmillió ember alkotott élő láncot, így követelve az országok elcsatolását a SZSZKSZ-tól. Ugyanebben az évben, november 9-én, közel kétmillió kelet-német polgár gyűlt össze a Berlini Falnál és megkezdte a közel harminc évig álló, gyűlölt fal lebontását, mely elválasztotta őket a nyugat-német területen élő barátaiktól és családtagjaiktól.

Valódi történetek: Jan Palach

1969. január 16-án, Jan Palach nyilvánosan felgyújtotta magát a prágai Vencel téren, így tiltakozva a Csehszlovákiában hatalmon lévő kommunista kormány ellen. Palach – a prágai Károly Egyetem 20 éves közgazdaságtant hallagató diákja – három nappal később, kórházban belehalt sérüléseibe.

Önfeláldozását megelőzően, Palach számos kommunista közéleti személyiségnek küldött levelet, követelve a cenzúra eltörlését és a Zprávynak, a szovjet csapatok hivatalos újságjának, terjesztésének leállítását. Ezenkívül Palach sztrájkra és követelései támogatására szólította fel a cseheket.

Palach halálának 20. évfordulóján, 1989-ben, a megemlékezés kommunistaellenes tüntetésbe fordult. A tiltakozás adott lendületet a Bársonyos Forradalomnak, amely később, még ugyanabban az évben véget vetett a kommunista hatalomnak.

Úgy tartják, hogy Palach halála inspirált két másik cseh polgárt– Jan Zajíct és Evžen Plocekt – akik a rá következő hónapokban hasonló módon veszítették életüket. Palachot megelőzve, a lengyel Ryszard Siwiec, a kommunizmus elleni tiltakozásaként gyújtotta fel magát. Siwiec halálát a hatóságoknak sikerült eltitkolniuk és csak a kommunizmus bukása után került nyilvánosságra. Halála idején, Palach nem tudott Siwiec tiltakozásáról.


Pin It on Pinterest