A zeneszerzés és zenehallgatás szabadsága

A zene mindenütt jelen van és minden korábbinál egyszerűbben elérhető. A világ bármely pontján sugárzott rádióadásba belehallgathatunk, okostelefonunkkal több millió dal között böngészhetünk, és csupán egy kattintással megvásárolható bármelyik album vagy videoklip

Szabadon választhatjuk meg milyen zenei stílust szeretnénk hallgatni – a heavy metaltól és a raptől a disco és a dance műfajáig. Természetesnek számít, hogy az ízlésünknek megfelelő zenét választunk és hallgatunk.

Nehéz elképzelni, hogy ez nem mindig volt így, pedig a szovjet időkben ez egészen másképp működött. Szovjetunióban megjelenés előtt minden egyes zeneszámnak a kormány cenzúráján kellett átesnie; és a Szovjetunión kívülről érkezező legtöbb zene meghallgatása törvényellenes cselekedetnek számított.

Ez nem csak a zenére vonatkozott – minden, a Szovjetunióban előforduló médium – az irodalomtól a TVműsorokig – cenzúrázott volt, hogy megfeleljen a hivatalos ideológiának és a kommunista kormány politikai nézeteinek.

A Szovjetunióban megjelenés előtt minden egyes zeneszámnak a kormány cenzúráján kellett átesnie; és a Szovjetunión kívülről érkezező legtöbb zene meghallgatása törvényellenes cselekedetnek számított.

A cenzúrázást különböző szervezetek végezték. A rádió- és televízióműsorok sugárzásáért a Gosztele rádió volt felelős; a Goszkomizdat – kiadói főigazgatóság – felelt a nyomtatott anyagokért, ebbe a regényektől a versekig minden beletartozott; és a Goszkinó filmvállalat felügyelte a mozikat és a filmeket.

Ha egy együttes vagy zenész nem felelt meg a Gosztele rádó ízlésének, akkor a Szovjetunióban nem játszhattak. Ezen kívül betiltották őket a rádióban és lemezeiket sem árusíthatták. A szovjet állam szempontjából egész egyszerűen nem léteztek többé.

A Szovjetunióban tiltólistára kerülni számos okból lehetett. Egy 1985-ből származó, az „Azon Külföldi Együttesek és Előadók Hozzávetőleges Listája, Kiknek Repertoárja Ideológiailag Veszélyes Zeneműveket Tartalmaz” elnevezésű, nyilvánosságra került rendelet feltárta az úgynevezett veszélyes zenészek listáját, valamint a betiltás
okait.

A betiltott zeneszámok nem tartoztak egy meghatározott műfajhoz – a Szovjetunió rádióhullámain Alice Coopertől Tina Turnering számos zenész számított veszélyesnek.

A szövegben megjelenő erőszak miatt olyan együttesek és zenészek, mint a Black Sabbath, a The Sex Pistols, és Madness ugyanúgy tiltólistára kerültek, mint a Village People, a B-52s és a Kiss. Tina Turner, Donna Summer és Shannon English pedig szex és erotika bűnével lettek betiltva

Más együtteseket sokkal nyilvánvalóbb okokból tiltottak be: a Pink Floydot „az SZSZKSZ politikájába való beavatkozásért”; a Talking Headset a „szovjet katonai fenyegetés mítoszának” megteremtéséért; a Van Halent „szovjetellenes propagandáért” és még a Dschinghis Kahnt is „kommunizmusellenesség és nacionalizmus” miatt.

Annak ellenére, hogy lebukás esetén az elkövetőkre börtönbüntetés várt, a rajongók becsempészték a betiltott zenészek kazettáit a Szovjetunióba. A kazettákat lemásolták, majd a másolatot is lemásolták és így a Vasfüggöny túloldaláról származó zenét széleskörben (és nagyon halkan), zárt ajtók mögött hallgathatták.

Az illegális kazettákon kívül, az embereknek sikerült az Szovjetunión kívülről sugárzott rádióműsorokat is hallgatni. Egyre több háztartás rendelkezett rövidhullámú adóvevővel, ami egyben azt is jelentette, hogy sikerült külföldi rádióadásokat fogniuk – azonban nem sokáig.

A kommunista kormány olyan mértékben fontosnak tartotta a hallgatott műsorok ellenőrzését, hogy elkezdte blokkolni a külföldi rádióadásokat. A rádióállomások műsorainak sugárzását a Szovjetunióban közel 60 éven keresztül akadályozták, ezzel téve az SZSZKSZ rádiót cenzúrázó hálózatát a világon a legeredményesebbé.

A rádióműsorok nagymértékű akadályozása államtitoknak számított: egy újabb formája volt annak, hogy akadályozzák az információk eljutását állampolgárokhoz. A kommunista kormány odáig ment el, hogy bizonyos termékek behozatalát is leállította és ellenőrizte a rádiók gyártását; így biztosították, hogy a csupán Szovjetunión belüli rádiójeleket lehessen fogni.

A zene ellenőrzésével a szovjet cenzorok az emberek gondolkodását szerették volna ellenőrzésük alá vonni. Azonban nem számoltak a szovjet emberek szabadság iránti vágyával. Ők továbbra is egymás között terjesztették a törvénytelenül másolt kazettákat, mint ahogy a a törvénytelenül másolt regényeket, verseket és szórólapokat, egészen a Szovjetunió 1989-ben bekövetkezett széthullásáig. Végül, mindenki az ízlésének megfelelő a zenét és hallgathatta ott, ahol csak neki tetszett.


Pin It on Pinterest