Szabad tájékozódás a világról

Manapság a legtöbb európai ember olyan demokráciában él, ahol sajtószabadság van érvényben, a politikai ellenfelek félelem nélkül kinyilváníthatják véleményüket, és a polgárok felelőssége saját vezetőik megválasztása. Számos, cenzúrázatlan híreket kapunk a világ minden tájáról a nap minden percében; jogunkban áll más országokat, kultúrákat és embereket megismerni, mint ahogy az is, hogy tájékozódás után hozzunk döntéseket kormányzásunkra vonatkozóan.

Azonban az 1989-es forradalmakat megelőző időszakban a Szovjetunióban ez nem így működött.

Előszöris – a sajtó állami cenzúra alatt állt. Ez azt jelentette, hogy minden nyilvánosságra hozott hír ellenőrzésen ment keresztül, úgyhogy nem volt egyértelmű mi is az igazság és mi a kommunista rezsim verziója az igazságról.

A sajtószabadságot már a szovjet időszak legelején támadás érte. Ekkor Lenin lett a Szovjet-Oroszország kormányfője, majd később, 1917 és 1924 között a Szovjetunió vezetője. Kormányzása alatt Oroszországból egypártrendszerű kommunista ország vált, a média egészét ellenőrzése alá vonta, mely állapot egészen 1991- ig, Szovjet Oroszország felbomlásáig nem változott.

A Szovjetunióban az államilag jóváhagyott újság terjesztése a kommunista propaganda terjesztésének módja volt. A legjelentősebb országos lapok a Izvesztyija (a kormány hangja) és a Pravda (a párt hangja) voltak, mindkettő arra szolgált, hogy a lakossággal megismertesse a kommunista propagandát.

A sajtó állami cenzúra alatt állt. Ez azt jelentette, hogy minden nyilvánosságra hozott hír ellenőrzésen ment keresztül, úgyhogy nem volt egyértelmű mi is az igazság és mi a kommunista rezsim verziója az igazságról.

A Szovjetunió gondoskodott róla, hogy megjelenése előtt minden egyes kiadvány cenzúrán essen át, melyet a Glavlit elnevezésű szervezet végzett – képviselőjük minden szerkesztőségben jelen volt

A szovjet újságírónak, csakúgy, mint a nyugati médiumoknak dolgozó külföldi tudósítóknak megjelenés előtt a cikkeket és az információkat a Gavlit képviselőinek kellett jóváhagyásra küldeniük. A kormány, mely nagyon ügyelt arra milyen információk kerülhetnek ki átvizsgált minden egyes cikket.

A szovjet cenzorok figyelme nem csak az újságokra terjedt ki. Regények, költemények, folyóiratok, rádió, televízió – ezek mindegyike a szigorú cenzor tevekénységek figyelme mellett jelenhettek meg és működhettek. Hatalomra kerülésükkor a kommunisták sok, a forradalom előtti időszakban írt és külföldi könyvet megsemmisítettek, később pedig sok szovjet kiadvány is „törölve” lett a rendszer változásai miatt, illetve attól függően, hogy az adott időszakban mi számított politikailag veszélyesnek.

Az információk ilyen szigorú ellenőrzése mellett, illetve a szabad sajtó hiányában senki sem tudta számonkérni a vezetőket és nem nyílt lehetősége a rezsim hibáinak és visszaéléseinek hangsúlyozására sem. A szovjet polgároknak nem volt választása, csak abban hihettek, amit az állam közvetített feléjük.

Valódi történetek: Vlagyimir Bukovszki

A szigorú cenzúratörvények ellenére, meg lehetett szegni a szabályokat. Bukovszki egy szovjet disszidens volt, aki jelentős szerepet játszott a Szamizdat (saját kiadás orosz megfelelője) működésében, mely során kézzel sokszorosítottak cenzúrázott kiadványokat és ezeket terjesztették ismerőseik között.

Arra, akit elkaptak, súlyos büntetés várt, viszont ez egy ravasz és találékony megoldás volt arra, hogyan is lehet a világ valódi történéseit terjeszteni.

Bukovszki mindezt így foglalta össze: „Szamizdat: Magam írom, magam szerkesztem, magam cenzúrázom, én adom ki, én terjesztem és egyedül én megyek börtönbe miatta.”


Pin It on Pinterest