Légy a magad ura

A modern társadalmakban a munkát magától értetődőnek vesszük. Iskolába járhatunk, majd továbbtanulhatunk és mindenki a képességeinek és a céljainak megfelelő karrierutat választhat magának. Lehetőségünk nyílik saját üzleti vállalkozásunk elindítására – legyen az akár egy új alkalmazás fejlesztése vagy egy fodrászszalon működtetése. Vágyaink eléréséhez gyakran még támogatásokat is igényelhetünk. Életünket tulajdonképpen szinte bármilyen munka elvégzésével biztosíthatjuk.

Azonban a szovjet időkben a vállalkozás fogalma nem létezett. Minden egyes üzleti tevékenységet, állást és fizetést az állam felügyelt. A kommunista rendszer számára a magánvagyon birtoklásának még a gondolata is ördögtől való volt. Ez azt jelentette, hogy bármely üzlet, gyár vagy akár földtulajdon, mely bevételt biztosított, törvényellenesnek számított.

Az üzleti vállalkozásokat vállalatoknak hívták, melyeket az állam működtetett. Minden, a fagyiárus bódétól a gyárig, közös tulajdonú volt.

Álláskeresés során a munkakör elnyerése az ajánlólevéltől és nem a személyes ambíciótól vagy igényektől függött. A Szovjetunió a bürokráciáról és a végtelen papírmunkáról volt ismert, szóval az iskola befejezése után mindenki kapott egy állást és nem volt választási lehetőség

Az üzleti vállalkozásokat vállalatoknak hívták, melyeket az állam működtetett. Minden, a fagyiárus bódétól a gyárig, közös tulajdonú volt.

A vállalatokat gyakran a Kommunista Párt tagjai vezették, ők voltak felelősek a bérekért, a felszerelésért és minden egyéb folyamatért. A termékek gyártása az államnak, a társadalom szükségleteire vonatkozó döntésétől függött, és nem a valódi igényektől. Mindez azt jelentette, hogy elméletben nem volt felesleg, nem volt veszteség, és ami a legfontosabb, nem keletkezett profit.

A valóság ettől eltért. Manapság a gazdaságok a kereset-kínálat függvényében működnek; azonban a Szovjetunióban a napi szükségleteken kívüli termékek elérése szinte lehetetlennek számított. Ha valaki az átlagosnál különlegesebb dolgokat szeretett volna, ahhoz ismerni kellett a megfelelő embereket a megfelelő helyeken. Éppen ezért, az SZSZKSZ területén virágzott a feketepiac és a korrupció.

A feketepiac, az államilag felügyelt boltokban található termékek borzalmas minőségének és kínálatának ellenszereként szolgált. A boltok az ott található termékekről kapták nevüket, így volt „Élelmiszer” bolt, illetve „Bútor” bolt, és gyakran készlethiányban szenvedtek.

Míg a feketepiac virágzott, az állami vállalatok hihetetlenül eredménytelenül működtek. A szovjet államok híresek voltak a vásárlókkal való udvariatlan bánásmódjukról, hiszen a profit nélküli gazdaságnak köszönhetően semmi sem ösztönözte a vásárlóbarát viselkedést.

Sőt, amikor Moszkvában, 1990-ban megnyitott az első McDonalds étterem, a személyzetet külön ki kellett képezni arra, hogy mosolyogva fogadják a vendégeket, annyira nem voltak ehhez hozzászokva. A Szovjetunió első McDonald’s éttermében nem volt könnyű állást szerezni. Az első alkalmazottak a szovjet fiatalság legjobbjaiból kerültek ki – a lista élén idegennyelveket beszélő, elismert egyetemeken tanuló diákok szerepeltek. A nyitás napján az étterem több, mint 30 000 embert szolgált ki, Moszkva utcáin több kilométer hosszú sorban kígyóztak a várakozó vendége.

Valódi történeket: Fonal-Vállalkozás

Az orosz mendemondák közül az egyik történet egy élelmes férfiról szól, aki illegális fonal vállalkozást indított a Szovjetunióban; amely végül börtönbe juttatta.

A férfi munkája során a Szovjetunió különböző pontjai között fonalat szállított. Abban az időben a fonal hasznos árucikknek számított és minden egyes szállítás után maradt egy kis „felesleg” a teherautóban

Miután a férfi rájött, hogy plusz keresethez juthat, ha a megmaradt fonalat eladja a feketepiacon, elindult saját vállalkozása. Néhány éven belül, számos bűntársa segítségével, illegális fonal vállalkozását már öt országban működtette.

Miután a hatóságok elől nem sikerült elrejtenie megnövekedett vagyonát, bűnösnek találták az államtól valós sikkasztás bűntettében és börtönbüntetésre ítélték. Állítólag az ítélet nem szegte kedvét, méltán nevezték rendkívüli vállalkozónak, hiszen a rácsok mögött újabb üzleti vállalkozást indított el.

    Pin It on Pinterest